Parlagfű felhívás

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban: Éltv.) 17. § (4) bekezdés szerint „a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”

Az Éltv. 17. § (1) bekezdés c) pontja szerint „A termelő, illetve a földhasználó köteles – a nem zárlati és nem vizsgálatköteles, nem zárlati károsítók védekezésén túl – egyéb károsítók ellen is védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált növénytermesztés alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét.”

Ez azt jelenti, hogy a termelők és a földtulajdonosok egész évben kötelesek védekezni földterületükön a károsító gyomnövények ellen, ez nemcsak a parlagfűre, hanem az egyéb károsító gyomnövényekre is vonatkozik!

Fenti rendelkezés betartását belterületen a település jegyzője, illetve a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény és Talajvédelmi Főosztálya, külterületen az illetékes kormányhivatal járási földhivatali osztálya folyamatosan ellenőrzi. A védekezés elmaradása esetén a jegyző és az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hatósági eljárást kezdeményez a mulasztóval szemben, melynek során a közérdekű védekezés keretei között kényszerkaszálás elrendelésére és 15.000 Forinttól 150.000.000 Forintig terjedő növényvédelmi bírság kiszabására is sor kerülhet.

Kérem az ingatlantulajdonosokat, földhasználókat, hogy parlagfű és egyéb allergén gyomnövények elleni védekezési kötelezettségüknek önként tegyenek eleget az általános környezet-higiénés állapot javítása érdekében. A parlagfű, a gyomnövények elleni hatékony védekezés valamennyiünk közös érdeke, ezért javaslom az önkéntes és hatékony védekezés elvégzését, melynek elmulasztásához súlyos szankciók társulhatnak.

                                                                                               Némethné Nagy Nóra

                                                                                                           jegyző