Kérdőív

„Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának célja, hogy olyan a vármegyénkre jellemző termékkosarat, termékkínálatot állítson össze, melyben a legnépszerűbb, legmegbízhatóbb helyi termékek kapnak helyet.  A Fi200 nevet viselő Bács-Kiskun vármegyei termék- és szolgáltatáscsomag tartalmát a lakosság bevonásával, a vármegyénkben élők véleménye alapján szeretnénk összeválogatni, összeállítani.  A vármegyei brand építésbe szeretnénk bevonni mind a 119 települést, az itt élő helyi kézműveseket, termelőket és szolgáltatókat.  Tesszük ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy teret, lehetőséget adjunk a helyi gazdaság szereplőinek, szorgalmas munkájuknak méltó kirakatot, marketinget biztosítsunk. Erősítsük a vármegyei, térségi identitást, a lakóhelyhez, helyi közösséghez való kötődést, a helyben boldogulást, a helyben maradást.

A Petőfi emlékévek tiszteletére létrehozott megyei termék és szolgáltatás márka terveink szerint eljut a vármegye és az ország határain túlra is. Azt szeretnénk, hogy a Fi200 termékjelölő rendszer méltó rangot, elismerést jelentsen a helyi termelőknek, az itt munkálkodóknak. A vármegyei brand, a kiváló termékek színes tára nem működik a fogyasztók és a termelők együttműködése nélkül. A feltárt kínálat és a most kutatásra váró kereslet egymásra találása, valamint az igények, elvárások feltérképezése a feladat.

Többek között ezért is szeretnénk eljuttatni mindenkihez az elektronikus kérdőívet, hogy valós képet kaphassunk az itt élők igényeiről, vásárlási szokásairól, a helyi termékek ismeretéről.

Az online kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, amellyel értéke ajándékot is nyerhetnek az érdeklődő fáradozók. (Aki az e-mail címét is megadja sorsoláson vesz részt).

A kérdések egyszerűek, lényegre törőek, viszont minden sort jelölni kell a válaszadásnál, hogy tovább léphessünk a következő oldalra.


Kérjük, hogy szánjanak időt a kérdőív kitöltésére, segítve a helyi termék előállítóit, és a termékek méltó elismertetését.


A kérdőív kitölthető az alábbi linken: https://www.surveymonkey.com/r/GLC97M8, valamint  elérhető a bacskiskun.hu oldalon és a facebook oldalunkon is. A kérdőívet április 1-ig lehet kitölteni.

Köszönjük az együttműködést, a partnerséget!

Bács-Kiskun vármegyei Önkormányzat