Author name: akasztoadmin_2017

Tájékoztató – foglalkoztatást helyettesítő támogatás

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal KISKŐRÖSI JÁRÁSI HIVATALA Tájékoztató a foglalkoztatást helyettesítő támogatás felülvizsgálatával kapcsolatos szabályok változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatom, hogy a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 2017. augusztus 26. napjával hatályba lépett módosítása a jogszabály 18. §-át az alábbi (1a) bekezdéssel egészítette ki: „Nem fogadható el a háztartási munka igazolása, ha azt foglalkoztatóként a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személy közeli hozzátartozója, illetve a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személlyel egy lakcímen élő személy adja ki.” A fentieknek megfelelően a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő ügyfelek ellátásra való jogosultságának évenkénti felülvizsgálata során hatóságom a háztartási munka igazolásaként a 2017. augusztus 26. napjára, vagy az azt követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személy közeli hozzátartozója, vagy a vele egy lakcímen élő személy által – foglalkoztatóként – kiadott igazolást nem fogadja el. A jogszabály módosítása a 2017. augusztus 26. napját megelőzően végzett háztartási munka igazolását nem érinti, ezekben az esetekben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személy közeli hozzátartozója, vagy a vele egy lakcímen élő személy által kiadott igazolás a továbbiakban is elfogad-ható. Tájékoztatom továbbá, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 36. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontjára figyelemmel annak a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személynek, aki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságának éves felülvizsgálata során, a felülvizsgálat időpontját megelőző egy évben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságának fennállása alatt legalább 30 nap időtartamban keresőtevékenységet – ideértve a háztartási munkát is – nem folytatott, az aktív korúak ellátására való jogosultságát meg kell szüntetni. Kiskőrös, 2017. szeptember 25. Turánné Török Ágnes Kiskőrösi Járási Hivatal hivatalvezető  

Tájékoztató – foglalkoztatást helyettesítő támogatás Read More »

Kihelyezett ügyfélfogadási napok – BKMKIK

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozók ügyeinek gyorsabb intézése érdekében kihelyezett ügyfélfogadási napokat tart az alábbi városokban: 2017. szeptember 26. (kedd) 9.00 – 12.00 óráig Kiskunfélegyháza Kossuth Lajos u. 1 – Polgármesteri Hivatal II. emelet Sörös Péter képviseletvezető 0670/938-47-66 soros.peter@bkmkik.hu szeptember 26. (kedd) 9.00 – 12.00 óráig Kiskőrös Árpád u. 8. – Régi NAV iroda mellett Péjó Zoltán képviseletvezető 0670/938-47-67 pejo.zoltan@bkmkik.hu szeptember 26. (kedd) 9.00 – 12.00 óráig Bácsalmás Polgármesteri Hivatal – Gr. Teleki József u. 4-8. Györökné Mészáros Eszter képviseletvezető 0670/702-84-11 gyorokne.eszter@bkmkik.hu Igénybe vehető szolgáltatások: – Vállalkozói hitelek – Széchenyi Kártya Program – Pályázati lehetőségek – Szakképzési tanácsadás, tanulók foglalkoztatásának előnyei – Üzleti lehetőségek – Békéltető Testület – vitás vállalkozói ügyek kezelése, fogyasztói panaszok – Építőipari-, kamarai regisztrációval kapcsolatos információk stb. Minden érdeklődő vállalkozót szeretettel várunk! Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kommunikációs Iroda 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel: (76) 501 500, Fax: (76) 501 538 www.bkmkik.hu www.bacsbekeltetes.hu www.bacstermek.hu

Kihelyezett ügyfélfogadási napok – BKMKIK Read More »

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁLRÓL (Online ügyintézés)

Az E-Önkormányzat Portál (továbbiakban: Portál) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne. Elérhetősége: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap A Portál az önkormányzati ASP rendszert igénybe vevő önkormányzatok – így Akasztó Község Önkormányzata számára is – természetes személy és jogi személy ügyfelei számára egyaránt lehetőséget biztosít a szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybevételére. A szolgáltatás használatával lehetőség van arra, hogy az állampolgár saját vagy más nevében a kiválasztott önkormányzati adóhatósághoz tartozó adó-, díj és illetékfizetési kötelezettségét elektronikus úton teljesítse. Az E-Önkormányzat Portálon történő ügyintézéshez szükséges a Központi azonosítási Ügynökön (továbbiakban: KAÜ) keresztüli azonosítás. A KAÜ az alábbi elektronikus azonosítási szolgáltatásokat biztosítja: Ügyfélkapus azonosítás (Ügyfélkapu) Részleges Kódú Telefonos Azonosítás (Telefonos azonosítás) Tároló elemet tartalmazó személyazonosító igazolvány (E-szig.-azonosítás). A KAÜ-s azonosításról szóló tájékoztatást a KAÜ portálján (https://kau.gov.hu/informacio/kau) és a szolgáltató oldalán (http://nisz.hu/hu/kau-kozponti-azonositasi-ugynok) tekintheti meg. Regisztráció, a szolgáltatás igénybevétele A Portál bárki számára elérhető, egyes funkciók szabadon használhatók, más funkciók azonban regisztrációhoz kötöttek. Az azonosítás a KAÜ igénybevételével történik. Az első belépéskor létrejön az ASP elektronikus ügyfél személyes fiókja, amelyben személyre szabott beállítások és adatok adhatók meg. Ezek később módosíthatók. Az ASP központ ügyféloldali szolgáltatásai a Portálon keresztül vehetők igénybe. Az ügyfeleknek ki kell választaniuk, hogy melyik, az ASP központhoz csatlakozott településen szeretnének ügyet intézni, ezután vehetik igénybe az ASP szakrendszerek kínálta ügyintézési lehetőségeket. Az ügyfelek számára nyújtott ügyintézési szolgáltatások köre településenként eltérhet. Figyelem! A KAÜ-azonosítással elérhető felületen a munkamenet eltér az eddig megszokottól. A munkamenet a bejelentkezéstől számított inaktivitási időt veszi figyelembe (30 perc). A KAÜ munkamenet élettartama azonban ennél jóval hosszabb, a bejelentkezéstől számítva 240 perc, aktivitástól, azaz az oldalon végzett tevékenységtől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Ön bejelentkezett, és 30 perce nem végez semmilyen műveletet az oldalon, de a KAÜ 240 perces élettartam még nem járt le, a rendszer ugyan figyelmezteti Önt a munkamenet lejártára, de munkáját a 30 perc leteltével anélkül folytathatja, hogy ismételten meg kellene adnia az azonosítóit. Amennyiben az Ön bejelentkezése óta már eltelt 240 perc, abban az esetben – tevékenységének folytatásához – a rendszer újbóli azonosítást kér. Fentiek miatt felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben nem kívánja tovább használni a szolgáltatást – adatainak biztonsága védelmében – ne a böngészőablakot zárja be, hanem mindig kattintson Kijelentkezés gombra. Az oldal megtekintéséhez böngészőprogram (Internet Explorer, Chrome, Firefox, Safari, stb.) és internet hozzáférés szükséges, a portál és szolgáltatásai használata egyéb alkalmazás telepítését nem igényli. A portálon igénybe vehető elektronikus ügyintézési szolgáltatások KAÜ-s bejelentkezéskor mindig a SAJÁT NÉVEN (MAGÁNSZEMÉLYKÉNT ELJÁRVA) szerepkör jelenik meg. Ez alatt látható az alapértelmezett önkormányzat. A KIJELENTKEZÉS gomb alatt található a SZEREPKÖRVÁLTÁS gomb. Amennyiben más szerepkörben szeretne eljárni, kattintson a SZEREPKÖRVÁLTÁS gombra. A megjelenő felületen a SZEREPKÖR felirat alatt levő listából válassza ki a megfelelő értéket. Megjelenik az ADÓSZÁM mező, ahol megadhatja annak az adószámát, amely nevében el szeretne járni. A mező jellemzője: maximális karakterszám 11, csak numerikus karakterek adhatók meg. Ezen adatok előtöltése nem történik meg, a felhasználónak manuálisan kell rögzítenie ezeket. Érdemes a képviselt cég adószámát pontosan megadni, mert a közhiteles nyilvántartások és az ASP ADÓ-szakrendszer ezek alapján vizsgálják meg a képviseletet a nyilvántartásokban. Kattintson a SZEREPKÖRVÁLTÁS gombra. Az E-önkormányzat portál formailag ellenőrzi a bevitt adatokat. Ellenőrzi a beküldő képviseleti jogosultságát. Amennyiben nem talál érvényes képviseletet a közhiteles nyilvántartásokban, illetve – amennyiben szükséges -, meghatalmazást az ADÓ-szakrendszerben, ezt üzenetben jelzi. A portál megjelenő üzenetben tájékoztat arról is, ha igazolt képviseletet talált. A kívánt szolgáltatások a megfelelő menüre kattintva indíthatók el. Adóegyenleg lekérdezés: Az ügyfél lekérheti adott településhez tartozó helyi adó egyenlegét. Az egyenleg lekérdezéséhez a felhasználónak a KAÜ azonosítása után meg kell adnia az adóazonosító jelét vagy adószámát is a megjelenő menüben. Azonosítás után a felhasználó lekérdezheti az adott önkormányzati adóhatóságnál fennálló személyes adóegyenlegét vagy képviseleti joggal felruházott személyként azon (természetes vagy jogi) személyek egyenlegét, amelyekkel kapcsolatban az önkormányzatnál jogosult eljárni. Ügyindítás: Az ügyindítás egy elektronikus űrlap benyújtását jelenti. A település és az ügy kiválasztása után az űrlapkitöltő alkalmazás segítségével az ügyfél kitölti az űrlapot, majd beküldi a települési önkormányzat hivatali tárhelyére. A címzett önkormányzat iratkezelője érkezteti a benyújtott űrlapot és iktatás után bekerül a megfelelő szakrendszerbe vagy eljut az ügyintézőhöz. Jelenleg az önkormányzat adó, ipar- és kereskedelmi, hagyatéki leltár, birtokvédelmi, anyakönyvi és szociális ügyei támogatottak szakrendszeri fejlesztésekkel az önkormányzati ASP rendszeren keresztül. Első sorban az adóhatósági nyomtatványok érhetőek el és rövidesen a további fejlesztések eredményeként valamennyi nyomtatvány. Az ún. e-Papír szolgáltatás segítségével bármilyen ezen kívüli ügy elektronikusan indítható. Az ügyindítás bejelentkezéshez és regisztrációhoz kötött szolgáltatás, ennek hiányában az űrlap legfeljebb csak nyomtatható és papír alapon nyújtható be. Az e-Papír szolgáltatás ITT (https://epapir.gov.hu) érhető el. Az e-Papír egy ingyenes, hitelesített üzenetküldő alkalmazás, amely internetkapcsolaton keresztül, elektronikus úton összeköti az Ügyfélkapuval rendelkező ügyfeleket a szolgáltatáshoz csatlakozott intézményekkel. Ügykövetés: A bejelentkezett felhasználók lekérdezhetik az általuk az ASP Önkormányzati Hivatali Portál felületén elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyek státuszát is. Az alkalmazás lehetőséget biztosít az ügyfelek számára az ügyintézési folyamat interneten keresztüli nyomon követésére. Adók, díjak, illetékek befizetése: Sikeres bejelentkezés után az Adók, díjak, illetékek befizetése csempére kattintva megjelenik az Adók, díjak, illetékek befizetése felület. Képviselt nevében járok el” mező bepipálása esetén megjelenik a Lekérdezett adószáma/adóazonosító jele plusz mező. A Befizetések lekérése nyomógombra kattintva, amennyiben a lekérdező és az adóalany is beazonosítható az ASP Adó szakrendszerben, az ASP Adó szakrendszertől visszakapott számla és adóegyenleg adatok, illetve az OHP felületéről korábban indított, folyamatban lévő befizetés adatok információi kerülnek megjelenítésre. A megjelenített összegek jellemzői. Az adózó számláján található fizetési kötelezettségek, azok fizetési határidő szerint minősítve, 3 csoportba összegezve kerülhetnek megjelenítésre. a) Hátralék: amennyiben az adózó számláján a lekérdezés időpontjában azonnal fizetendő kötelezettség található. Ebben az esetben a tételek felületen megjelenő fizetési határideje a befizetések lekérdezésének dátuma. b) 30 napon belül esedékes, amennyiben a fizetési kötelezettségek időpontja a lekérdezés időpontjához viszonyítva 30 napon belül fizetendő. c) Később esedékes, amennyiben a fizetési kötelezettség időpontja a lekérdezés időpontjához viszonyítva 30 napon túl fizetendő. Az b) és c) esetekben a megjelenített fizetési határidő a csoportba tartozó fizetési kötelezettség tételek legkorábbi dátumát tartalmazza. Csak irányadó dátum. 2) Az adózó számlájára még le nem könyvelt (folyamatban lévő) befizetések összege nem csökkenti a megjelenített Fizetendő összeget. Ez az információ egy részletes számlaegyenleg lekérésével vagy a folyamatban lévő befizetések között ellenőrizhető. 3) A már lekönyvelt befizetések

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁLRÓL (Online ügyintézés) Read More »

Elérhetőségek

Akasztó kösség hivatalos oldala!

Pályázatok

Friss híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Fotógaléria
  • Friss híreink
  • Intézményeink
  • Közbeszerzés - pályázataink
  • Önkormányzat
  • Önkormányzati választás
  • Településünk
  • Video
    •   Back
    • A ház bemutatása
    • Elérhetőségek
    • Szolgáltatások
    • Klubok, körök, csoportok
    • Állandó programok
    • Videótár
    •   Back
    • Faluház
    • Idősek Napközi Otthona
    • Általános Iskola
    • Napközi Otthonos Óvoda
    • A ház bemutatása
    • Elérhetőségek
    • Szolgáltatások
    • Klubok, körök, csoportok
    • Állandó programok
    • Videótár
    •   Back
    • Polgármesteri Hivatal
    • Nyomtatványok
    • Szolgáltatási tevékenységek nyilvántartásai
    • Hatályos önkormányzati rendeletek
    • Önkormányzati hirdetmények
    • Képviselő-testület jegyzőkönyvei
    • Ügyintézés
    •   Back
    • Polgármesteri köszöntő
    • Településünkről
    • Történeti dokumentumok

© 2025 Minden jog fenntartva! |Akasztó| Powered by Innovation Marketing