Sziki vendégház

Vendégházunk Akasztó központjában a Duna-Tisza közén, Solt és Kiskőrös között helyezkedik el. Négy színvonalas szobával, nagy terasszal várjuk a pihenni, horgászni és vadászni vágyókat.

A horgászatot kedvelők találnak itt horgásztavakat, csatornákat, a pihenni és strandolni vágyók az akasztói Halascsárda strandján pihenhetik ki magukat.

A gyógyulni vágyók a kiskőrösi termálfürdőben találnak felüdülést. A térség egyedi természeti szépségekkel, programokkal és kitűnő helyi borokkal várja az idelátogatókat.

Szeretettel várjuk új és visszatérő vendégeinket, akik a táji értékeket fontosnak tartva, Akasztót választják kikapcsolódásuk színhelyéül.

Elhelyezés
Szálláshelyünk a falusi turizmus keretében, 4 napraforgós besorolással működik. A Sziki Vendégház négy nemdohányzó szobával, külön-külön fürdőszobával, étkezővel, jól felszerelt konyhával, saját kerttel, és zárt parkolóval rendelkezik.

 Mindegyik szobában TV található. A vendégház gázfűtéssel rendelkezik, ezért egész évben fogadjuk vendégeinket. A szobák összesen hat férőhellyel rendelkeznek.Szolgáltatások

Borozó, borkóstolás, felszerelt konyha, grillezőhely, nemdohányzó szobák, reggeli, saját kert, saját parkoló, TV a szobában, zuhanyozós szobák, családbarát, üdülési csekk elfogadás

Az udvaron főzőhely van kialakítva, amely bográcsolásra és szalonnasütésre is alkalmas. A kirándulásból hazatérő vendégeink a házigazda pincéjében saját termelésű borait kóstolhatják.

Megközelíthetőség
Autóval az 53-as számú főúton, Solt és Kiskőrös között, vonattal Kiskőrösig, majd onnan busszal lehet a vendégházhoz eljutni.

Programok

Programkínálat:
  • horgászási lehetőség: Halastó, Kígyós Csatorna, Duna-Völgyi Főcsatorna
  • fürdési lehetőség a környék melegvizes fürdőiben, Akasztói Halascsárda strandja
  • lovaglás, lovaskocsizás
  • vadászat
  • borkóstoló, pincelátogatás
  • túrázás a Kiskunsági Nemzeti Park területén, vonuló pihenő és fészkelő vízimadarak megfigyelése

Az Akasztói Mustang Lovas Klub minden év minden májusában rendezi meg az országos western lovasversenyt. Június végén a sziki birkafőző verseny, az Önkormányzat rendezésében, július elején a szálkamentes halfőző verseny kerül megrendezésre az akasztói Halascsárda szervezésében.

A település helyi ünnepe a Mária-napi búcsú és hozzá kapcsolódó szeptemberi Falunapok.

Árak
Szállás árak: 2.500 – 3.500 Ft / fő / éjszaka

Gyermekkedvezményt biztosítunk.
Üdülési csekket elfogadunk.